Bakonybéli Borostyán-kúttól a Szekrényes-kő-árokba
Bakonybél szélén déli irányba a kálváriánál található a Borostyán-kút egy kedvelt kiránduló célpont. Innen indultunk el a jelzésen a Szekrényes-árokba.
A Szömörke-patak hídjánál a térkép jelöli a Hegyes-kő sziklát. Ott ezt láthattuk:
Később pedig a Fehér-kő szikla olvasható a térképen. Ezt már megjelölten találtuk:
Fő célunk a Szekrényes-kő sziklái, melyet így találtunk meg:
A Szekrényes-kő-árokba a piros T jelzés vezet be, majd visszatértünk az utunkra.
Ezen a szép részen kellett felkaptatnunk hirtelen balra.
Fenn egy rövid és sűrűn benőtt ösvény vezetett ki a földes útra ahonnan már tábla is jelezte az Augusztintanyát.
Innen keresgéltük a Törkő-lik barlangot, de nem találtuk meg. Hiába volt térképünk a kezünkbe és a táblán is.
Visszafelé a Ráktanya irányába mentünk, a Szömörke-patak hídjánál csatlakoztunk vissza.
Ajánlom az összes Bakonyi bejegyzést, valamint Pénzesgyőr felé vezető útról készült részt amelynek egyik állomása a régi színeiben pompázó Borostyán-kút.