Hévízi Tófürdő

"Hévíz város Délnyugat-Magyarországon, Zala megyében, a Hévízi kistérség központja. Itt található a világon egyedülálló természetes tőzegmedrű gyógytó.


A Hévízi-tó gyógyító hatása már – valószínűleg – a rómaiak által is ismert volt, erre utalnak a búvárok által az 1980-as évek elején a tóból gyűjtött pénzérmék és a tó környékén talált oltárkő.

A fürdő létrehozásában/kialakulásában fontos szerepet játszottak a Festeticsek, akiknek a birtokába a 18. század közepén került a forrás és környéke. A fürdőélet felvirágozása legfőképpen gróf Festetics (I.) Györgynek köszönhető. Aki céltudatosan építette ki a fürdőtelepet.

A mára már több mint 200 éves fürdőhagyományokkal rendelkező gyógyhelyet évente több százezer turista keresi fel. " http://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%A9v%C3%ADz

Újra erre jártunk mi is és körbe jártuk elsőként a tavat. Szívesen ajánljuk ezt a rövidke túrát. :)

heviz.jpg

Hévíz gyönyörű kis település, főleg a nyári virágzások idején. Valódi üdülőhely!

heviz1.jpg

Akár helyi kerékpárra is ülhetünk, bérelhetünk.

dsc04810.JPG

dsc04813.JPG

 

heviz2.JPG

Parti teraszos vendéglátóhelyen is ihatunk egy üdítőt.

dsc04821.JPG

Ilyen szép szakaszon is haladunk a tókerülő sétánkon.

dsc04823.JPG

Elérkezünk egy újabb stílusos bejárathoz.

heviz3.jpg

Betérhetünk az ivókúthoz is kóstolóra.

dsc04826.JPG

Hú, szokni kell az ízét!! :) Nem palackozzák, mert a gyógyhatású része hamar elillan.

dsc04831_1.JPG

Az esővíz éppen kitöltötte a tó helyét. :) Itt megnézhetjük az útvonalat.

A településhez tartozó Egregy is lehet a túra további célpontja. Mi oda is elmentünk. Neves a pincesoráról, vendégfogadásáról és a szép panorámájáról. Megtekinthetünk ott egy Árpád-kori templomot is. Felkereshető egy Római sír. Van valamerre Hévízen egy szép relaxációs parkosított római kori romkert is amelyről a település honlapján olvastam.

heviz4.jpg

 


Ajánlat: http://www.heviz.hu/