Pusztamaróti emlékhely a Gerecsében

Egy jó kirándulási célpont lehet a Gerecsében Pusztamarót. A török időben kihalt település helye.

Néhány sír jelzi, hogy itt éltek emberek. Mára táborozók laknak itt rövidebb időre és túrázók, kirándulók és piknikezők keresik fel ezt a helyet.

Ezt olvashatjuk a Wikipédiában:

"A mohácsi csatavesztést (1526. augusztus 29.) és Buda elestét (szeptember 12.) követően a megmaradt fősereg és az ország déli részéből menekülők a települést körülvevő, hadászatilag megfelelőnek tűnő völgyben szekérvárakkal sáncolták el magukat. A török sereg, miután felfedezte a menekülők táborát, a Budáról hozatott ágyúk segítségével ostrom alá vette, majd háromnapi öldöklő küzdelem után törte meg a magyarok ellenállását. A mai források megosztottak az áldozatok pontos számát illetően, egyesek 20 - mások 25 ezer főre teszik az áldozatok számát. Ez a történet jelenik meg Dobozi Mihályról és feleségéről, Farmos Ilonáról szóló mondában."

Idényben büfét is nyitva találhatunk. :)

A tábor:

Piknikező:

Közelben a Gerecse csúcsa:

A kék túra útvonala átvezet Pusztamaróton.

Út a Bajna-Bajót közti műút felé:

Bajótnál például felkereshetjük a barlangokat és a forrásokat.

A műútnál van egy kis parkoló, mellette pihenőhellyel és a közelében a Büdös-lyuk barlang. A barlangot nem kerestük fel, mivel kirándulónak valóban egy lyuk. Barlangászoknak való. Videót találtam róla, itt.