Bozsok várkastélya


Kőszeg közelében találjuk Bozsok várkastélyát. Ma kastélyszállóként működik.
"Sibrik család kastélya (ma kastélyszálló). A kastély 1614-ben római castrum, vagy középkori nemesi udvarház alapjain épült, évszázadokon át a család tulajdona, akik 1702-ben és 1815-ben átépítették. 1906-ban Végh Gyula író vette meg, aki szépen rendbehozatta. Őt 1951-ben telepítették ki, ezután a megyei tanács üdülője volt. A kastély vendégei között sok híres ember is megfordult. Illyés Gyula, Weöres Sándor, Károlyi Amy, Simon István, Devecseri Gábor költők, Sinkovits Imre színművész és Kovács Margit keramikusművész. Weöres Sándor itt írta "Bozsoki emlék" című, Devecseri Gábor pedig "Búcsú Bozsoktól" című versét. A kastély ma is üdülőként működik, 7 hektáros szép parkja védett."


Ugyanitt található az egykori Batthyány kastély maradványa is.

"A Batthyány kastély romokban áll, de falai helyenként még emeletnyi magasságban állnak. Az egykor négy saroktornyos, vizesárokkal övezett várkastély építési ideje ismeretlen. Annyi tudható, hogy egykor szintén a Sibrik családé volt és a Batthyányak 1616-ban zálogbirtokként szerezték meg, majd később a tulajdonuk lett. Falai között számos neves vendég megfordult. Rákóczi Ferenc 1698-ban innen keltezi Eszterházi Pál nádorhoz írt egyik levelét. A Rákóczi-szabadságharc alatt előbb császári, majd kuruc főhadiszállás volt. A 19. század elején gróf Althan Ferenc királyi főudvarmester tulajdona volt. 1813-ban I. Ferenc császár és felesége is meglátogatta. A kastély 1832-ben gróf Althanné halála után vált lakatlanná és a pusztuló épület 1841-ben villámcsapás következtében égett le. Romjai az állagvédelem hiányában ma is egyre pusztulnak. A kastélyhoz tartozott cselédházak ma is állnak."

Különlegesség még a településen:

"A Savariát ellátó római vízvezeték helyreállított szakasza mintegy 1 méter mélységben. Csillámpalából és terrazzóból készült, nyersmész és téglatörmelék összeégetésével készült idomokkal. Belseje mésztej kiégetésével előállított mázzal van bevonva. A vezeték több kilométer hosszú szakaszát régen a bozsokiak kiszedték és házépítésekhez használták fel."

Találhatunk még Borházat és Kolostorromot, szobrokat is.

A közelben van a Kőszegi-hegység csúcsa Irottkő is.

A településnél határátkelőhely van, kirándulásunk alkalmával ellátogathatunk a szomszédos országba is.

Irottkő kerékpáros útvonal: 16,5 km hosszú, kitáblázott kerékpárúton járhatók körbe a Kőszeghegyalja települései és látnivalói.

Bozsok a wikipédiában: http://hu.wikipedia.org/wiki/Bozsok#Nevezetess.C3.A9gei
Bozsok honlapján szép bemutató a település látványosságairól:
http://bozsok.hu/turizmus/latnivalok
Kastélyszálló honlapja: http://www.kastelyszallo-bozsok.hu/