Visegrádi túra 2. Római őrtorony romjai, Mátyás-hegy, Apát-kúti völgy

Visegrádon, ha templom melletti úton hosszan gyalogolunk, elérjük a híresen szép völgyet.

Van egy másik jelzett út is a piros háromszög csúcsjelzés a felső utcában, amelyről egy kis kerülővel, hegymászással jutunk a völgybe. Mi azért jártuk be ezt a szakaszt is, mert előbb a település szélén (Esztergom irányába) a Római őrtorony romjait is felkerestük. Ez a főút mellett van. Utána vissza kellett gyalogolnunk a megfelelő utcáig, amelyen feljuthattunk a jelzéshez a felső utcában.

Bizonyára kevesen keresik fel.

A felső utca vége, mély árokszerű úton kanyarodott fel a hegytetőre. Közben elcsodálkozhattunk, hogy milyen helyeken laknak emberek. :-)

Feljutottunk a Mátyás-hegyre, majd a túloldalán leereszkedtünk az Apát-kúti völgybe.

Éppen egy bővizű tavaszon voltunk itt. A halastóból hömpölygött le a víz. Közelében az Ördögmalom-vízesés is erősen zubogott. ( Nem volt látható a kőbe mosott mély medre, mint egy másik bejegyzésemben! )

Kicsit távolabb is nagyon szép a patak sziklás medre, a Magda-forrásnál, közel a füvészkerthez.

A réten túl találkoztunk a pisztrángos tavakkal. Autóval a rétig lehet behajtani.

Kis gyaloglás után érkeztünk kisebb kőbányákhoz és a nagy Ördögbányához.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az olvadás miatt a hegyoldalról több helyen is folyt le a víz, mint egy-egy vízesés.

 

 

 

A műúti séta véget ér a Kaán-forrásnál. A Dunakanyar legegészségesebb vizű forrása a Pilisi Parkerdő szerint.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Apát-kúti völgy vadregényes része következik, végig a patak mellett kell haladni Pilisszentlászlóig.

A tábla szerint Visegrád innen 1 óra 20 perc, Pilisszentlászló pedig 1 óra 40 perc.

Az Alpár-forrás a bőséges víz ellenére is csak csordogált, de ugyanígy teszi ezt szárazabb időszakban is.

Még néhány métert mehettünk a forrástól a völgyben, mivel a bőséges vízhozam miatt talán csak gumicsizmába lehetett volna továbbhaladni. Innen Pilisszentlászlóig többször is át kell kelni a patakon, kikerülni sem igazán lehet a meredek part miatt.

Így hát vissza kellett fordulnunk. Egy másik időpontban sikerült végigjárnunk a völgyet, amely egy másik bejegyzésben található.

 

Ajánlom még a többi visegrádi túráról szóló bejegyzésemet:

Visegrádi túra 1. A vár és környéke.

Visegrádi túra 2. Római őrtorony romjai, Mátyás-hegy, Apát-kúti-völgy

Visegrádi túra 3. Havas út a kék jelzésen.

Visegrádi túra 4. Lepencei zöld jelzés, Gyula-forrás, Jenő-kunyhó.

Visegrádi túra 5. Apát-kúti-völgy Pilisszentlászlóig

Visegrádi túra 6. A kék+ és zöld jelzésen Leányfaluig

Visegrádi túra 7. Pilisszentlászlóról Szentendrére.

Visegrádi túra 8. Visegrádi kapu, Pap-rét, Urak asztala

2015-ben a Mátyás-hegyre kilátó is épült. Legközelebb meglátogatjuk.