Mátrakeresztesről gyorsan és könnyedén elérhető ez a romantikusan szép vízesés!
Mi kicsit megszenvedtünk a megtalálásával hiába volt térkép a kezünkben. Nehezen értettünk, meg hol található a patakon túl az ösvény.


Pásztó felől érkeztünk Mátrakeresztesre ahol patakok, kék híd, parkrész, buszmegálló és egy étterem került a szemünk elé ahol leparkoltunk.

Csörgedeznek a patakok le a Kövecses-völgybe.

Az étterem vagy panzió előtti kis hídon kell átmenni (mintha az épületbe mennénk), majd rögtön jobbra térni ahol újabb patakon kelünk át, majd ott találjuk a jelzett utakat.



Legközelebb a piros+ jelzésen érünk a vízesésekhez és a barlanghoz.
Mi kis kört tettünk meg a piros jelzésen, majd fentről lefelé jutottunk el a vízesésekhez.

 

Illatozó fenyvesen át haladtunk. Szalamandrával is találkoztunk.



 

A fennsíkon az Erdész-réten sok csodában volt részünk.

 

Természetes sziklakert:



Gyönyörű panoráma:



Hamarosan megérkeztünk a barlanghoz, a Vidróczki Zsivány-barlanghoz.



Innen már hallani a csobogást.





Ahogy leér a víz a csendesebb mederbe, úgy alkot több kisebb vízesést.









2-3 km a kör, igazán változatos és látványos rész! :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://termeszetjarok.blog.hu/api/trackback/id/tr624345438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.